Jézus megmosta tanítványai lábát, majd ezt mondta: „boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (János 13,12-17)
A reformáció nem reformot, megújulást jelent, hanem azt, hogy a reformátorok visszataláltak a Bibliához. Az evangéliumnak vetették alá a saját életüket, és ennek a szellemében tanítottak.
Sokszor nem is gondoljuk, hogy az evangélium tanítása bár örök érvényű, mégis mennyire modern és korszerű is. Örömmel tölt el, amikor erre világi szakemberek hívják fel a figyelmünket, mint tették azt a modern vezetéselmélet tárgykörében.
Még néhány évtizeddel ezelőtt is a vállalat vezetését menedzselésnek tekintették, ami jobbára kimerült a szervezet működtetésében, az erőforrások, célok, ütemtervek meghatározásában. Tehát abban, hogy koordinál, irányít, felügyel, döntéseket hoz és ellenőriz.
Napjainkban egyre többet beszélnek arról, hogy az igazi vezetés az emberek ösztönzésére irányul. Az ilyen vezető (leader) elől halad, a többiek pedig követik. Többek között a jövőkép mögé felsorakoztatja munkatársait, és arra inspirálja őket, hogy ennek a megvalósításában hatékonyan közreműködjenek. Az ilyen vezető nem egyszerűen utasít, hanem példát mutat, nevel és tanácsol.
De akkor áll el igazán a lélegzetünk, amikor hallunk a legkifinomultabb formájáról a vezetésnek (stewardship), amit szolgáló vezetésnek neveznek. Az ilyen vezető szolgálni akar. Ezért lesz vezető szemben azzal, aki elsősorban hatalmi ösztönből akar irányítani, vagy anyagi javakat kíván szerezni ugyanezzel.
Amit a modern vezetéstudomány felismert, azt szó szerint láthatjuk Jézus életéből. Nekünk nem világi szakemberektől kell mindezt megtanulnunk, hanem komolyan kell vennünk, a jézusi példát. Ő pont olyan vezető volt, mint amit felfedezett a modern vezetéstudomány. Jézus előtte járt a tanítványainak. Az Isten országának hirdetésére rendelte őket. Olyan feladatot helyezett minden tanítványára, amire képes volt. Minden napján szolgált, nemcsak az utolsó vacsorán. Mennybemenetele után pedig elküldte Szentlelkét, aki elvezette a tanítványokat a teljes igazságra.
„Jézus a személyiségével nevelt. ” (Ravasz László). Jézus a maga szolgáló életét állította a tanítványok elé példának és azt ígérte: „…boldogok lesztek, ha így cselekesztek”. Jézus azt akarta, hogy az övéi boldogok legyenek. De ennek nem az az útja, hogy másokat utasítgatunk, megszervezzük a feladataikat, hanem az, ha szolgálunk nekik.
A szolgáló lelkület által lesz körülöttünk boldog a családi élet. Így Isten áldottaivá leszünk. A jézusi szolgáló lelkület nélkül pedig pokollá tesszük családi életünket. Mi van otthon? Szolgáló élet, vagy pokol?
Észrevettem, hogy a menedzser típusú vezető mindig köveket épít, a jézusi lelkületre jobban hasonlító vezető mellett pedig inkább az életek épülnek.
Mit jelent, hogy valaki körül az életek épülnek? Azt, hogy emberek Istenhez találnak, vagy találnak vissza. Ez történt a reformátorok által is! Tanításuk nyomán visszatalált az egyház az evangéliumhoz.
Az a legfájdalmasabb, hogy (legfeljebb) menedzser típusú vezetők vagyunk a magunk helyén, családjában, gyülekezetében. Köveket építünk, ügyeket intézünk, szervezünk. A segítőink által a magunk céljait akarjuk megvalósítani számon kérve, utasítva, anélkül, hogy tudnánk: nekik mik a vágyaik.
A jézusi ember nem használni akarja a rábízottakat a céljai megvalósításában, hanem ő akar másoknak segíteni.
Az igazi reformáció különbözik a reformoktól. A reformok elgondolói valami példát vesznek a modern világ népszerű gondolataiból. A reformáció pedig visszatér a jézusi tanításhoz, az evangéliumhoz. Azt tekinti jónak, amit Jézus tanít. Azt akarja megvalósítani a mai modern eszközök és körülmények között is.
Repes a szívünk, amikor felfedezzük, hogy Jézus tanításához hasonlót ismert fel a modern vezetéstudomány is. De nem ezért fogadjuk el mindezt, mert modern, mert korszerű, hanem, mert Jézus életpéldájából ezt tanuljuk. A jézusi szolgáló lelkületet követve mi is megreformálhatjuk saját és családunk életét!
Riskó János