1954-ben születtem Miskolcon. Édesapám gyógypedagógus, a Fasori gyülekezet presbitere volt, édesanyám tanítónő. Már mind a ketten a csömöri temetőben pihennek.
A pasaréti gyülekezetben nőttem fel, ott hallottam meg Isten hívó szavát annak az Igének alapján: „Kövessetek engem, és én emberek halászaivá teszlek titeket!”
Feleségem: Fazekas Márta lelkész, jelenleg a Lepramisszió igazgatója, korábban lelkésztársam volt a gyülekezetekben, Kerepesen pedig parókus lelkész.
Szolgálatunk első 14 évét feleségemmel Pilisvörösváron töltöttük, amely éveknek legjelentősebb örömei:
a solymári gyülekezetrész megerősítése és önálló gyülekezetté szervezése 1984-ben. Akkor ez hitvallásnak számított az egész egyház jövőjéről.
Pilisvörösváron új templom, lelkészlakás és gyülekezeti pinceterem építése Isten kegyelméből, Aki arra is megtanított, hogy templomot és gyülekezetet együtt kell építeni.
1981-ben kezdtünk el az iskolai hitoktatást magam által készített és óráról órára sokszorosított anyaggal. A gyermekeket kirándulni, táborozni vittük.
1991-ben az önkormányzattal és az orvosi rendelővel közösen létrehoztuk a Kálvin Jótékonysági Alapítványt, amely anyagi támogatásával főállású misszionáriusunk segítségével a településünk alkoholistáit gyógyító hétre vihettük el.
Nyolc és fél évet töltöttünk a Szilágyi Dezső téri gyülekezetben. Ha leírnám mindazt a sok és nagy áldást, különleges eseményeket, amit ott átéltem, mindenki azt vélné, hogy csak tódítok. Isten egészen különleges módon járt előttünk, adott megtéréseket, új életeket. Olyan léptékű dolgokat, amelyeket korábban nem is mertem volna elképzelni.
Egy vita miatt jöttem el, amely nem az üdvösségről vagy tévtanításról szólt, hanem emberi összeférhetetlenségről, presztízsről. Én ilyenben nem akartam részt venni.
Ezért pályáztam meg 2001-ben a kistarcsai lelkészi állást, amelyre meg is választottak.
Itt is részem volt mind a templomon, lelkészlakáson és a parókián építkezésekben, de a legfontosabb a három szórvány önálló gyülekezetekké szervezése volt: így önállósíthattuk a Csömör-Nagytarcsai Missziói Egyházközséget és a Kerepesi Missziói Egyházközséget, amelyekben ma már önálló parókus lelkészek szolgálnak.
Két esztendeig tanítottam a Teológián Újszövetséget hitoktatóknak.
Egyházunk 1980-2001 közötti 120 éves demográfiai folyamatairól készült tanulmányomat a Theologiai Szemle 2012-ben közölte (2012/1. 19-46. oldal), a honlapon a „Másik protestáns” címen olvasható. A korábbi tanulmányomat pedig felvette jegyzetébe a Budapesti Teológia társadalomtudományi tanszéke.
Több előadást tartottam a lelkészek és presbiterek számára „Együttműködés” címen arról, hogy milyen státusza alakul ki az új lelkipásztornak elődjéhez képest. Ez az írásom is megjelent a Theológiai Szemlében 2013/1 48-57. és 2013/4. 235-243.). E honlapon pedig egy rövidített, power pointos formátumban megtekinthető.
Az a mondás vezérelt minket feleségemmel: „mindig azt kell végezni, amit lehet, de amit lehet, azt mindig el kell végezni, hogy nehogy Isten előtt hűtlennek bizonyuljunk!”
Riskó János